Vágyakozunk, tehát hiszünk

Mai világunk egyre több mindent próbál eladni nekünk. Reklámok és ajánlatok sokasága vesz körül bennünket nap, mint nap, melyek között egyre nehezebb eligazodni. Sajnos időnként vagy sokszor egy-egy kínálatnak be is ugrunk és csak utólag derül ki, hogy átverés áldozatai lettünk-e, vagy sem.

Bizalom vagy hiszékenység? Joggal merül fel a kérdés. A szétválasztás pedig szinte lehetetlen, hisz mindkettőt az jellemzi, hogy bizonyos dolgokat készpénznek veszünk és kritika nélkül fogadunk el.

A becsaphatóság kezdettől fogva meghatározó vonása az emberi természetnek, mert bizalom nélkül nem igazán lehet élni és mert “gyarló emberként” különben is jól esik hallani azt, amit hallani szeretnénk,

Sokan állítják, hogy a tudás lehet védelem az átverésekkel szemben, de a tapasztalatok mégis azt bizonyítják, hogy a tudás is kicselezhető. Időnként a diplomás, tájékozott, sikeresen működő emberek is becsaphatóvá válnak.

Valójában a tudás csak addig fog megvédeni bennünket, amíg nem jelentkezik bennünk egy nagyon intenzív vágy valami után, ami nincs. Gazdagság, egészség, kényelmesebb élet, karcsúság stb, attól függően kinek mi fontos.

A pszichológia egyik fontos kérdése, miért tudunk bizonyos cselekvésekre, hatalmas energiákat mozgósítani, míg másokra viszont nem. A kulcsfogalom ebben az esetben a motiváció. Ez határozza meg a szervezet aktivitásának mértékét, a viselkedés szervezettségét és hatékonyságát.

Ha nagyon erős a hiány bennünk, akkor nagyon erős a motiváció is a hiányállapot megszüntetésére. Ez nagy erőket mozgósít bennünk, nagy léptekkel tudunk haladni céljaink felé.

Ugyanakkor az erős hiány – türelmetlenséget is okoz. A türelmetlenségtől viszont felületesebbek, meggondolatlanabbak leszünk. Ez a türelmetlenség és felületesség kikapcsolja agyunkban a figyelem, a koncentráció, az elemzés agyi területeit és így már könnyen áldozataivá válhatunk a „színes-szagos” nagyon előnyös és jól hangzó ígéreteknek. Nem kontrolláljuk az információkat.

Így verhetnek át bennünket bankszámlákkal, így dőlhetünk be Kun-mediátor Marcsikának,  vagy hatalmas nyereséget ígérő Questor kötvényeknek és …………………..:-(