
Mikor élted át utoljára azt a felemelő, semmi máshoz nem hasonlítható, energetizáló érzést, amit flownak hívunk? Azt, amikor úgy belefeledkezel abba, amit éppen csinálsz, hogy megszűnik tér és idő, és “csak” a felszabadultág marad?
És mikor élted át ezt utoljára a munkádban? Milyen gyakran éled át benne?
Én ezt élem át, amikor coacholok, és az az álmom, hogy minden ember naponta átélhesse ezt a munkájában.
Motiváltan dolgozni. Ez az, ami munkavállalónak, munkáltatónak, ügyfeleknek egyaránt felemelő, ami mindegyiküket előre viszi, mindannyiukat elégedetté teszi. Én ezért dolgozom, hogy a te mindennapjaidnak is a része lehessen a motiváltság hajtóereje. Mint egyik ügyfelemnek, Mándli Melindának:
“Július 9-én kezdek az új munkahelyemen, ami számomra kb. az álommunka. 🙂 Ez volt az egyetlen hely és az egyetlen munkakör, ami iránt igazán lelkesedni tudtam. Kinyílt a világ, nagyon várom az első munkanapom. 🙂 Mindenképpen szerettem volna ezt megosztani veled, mert tényleg úgy érzem, hogy ez nem jött volna össze a coaching nélkül. Elképzeltettél velem valamit, amit most megvalósítottam. Ez elég zseniális. 🙂