
Legfontosabb értékemnek tekintem a nagyfokú empátiámat, ami megtanított arra, hogyan ismerjem fel és érezzem át ügyfeleim nehézségeit, fájdalmait, majd az ezekkel való szembenézést követően hogyan ássuk elő közösen azokat a bennük rejlő lehetőségeket, amelyek segítségükre lesznek a céljaik elérése felé vezető úton.
10 évvel ezelőtt kezdődő karrierutam során számtalan munkahelyi történetet és sorsot ismerhettem meg, amelyek bizonytalan és sok esetben kilátástalannak tűnő helyzetekből indultak, majd az eredményes és felszabadító megoldáshoz vezettek. HR és coach diplomával, ügyfeleim sikereiből én is profitáltam hiszen örömük, visszajelzéseik üzemanyagként szolgáltak saját tudásom kitartó fejlesztéséhez is.
Érzelmes, érzékeny ember vagyok, nagyon szeretek jót tenni másokkal, de a közös együttműködések során a logikusan felépített rendszerekben, a strukturált problémamegoldásban hiszek. Tapasztalataim alapján az
objektív helyzetértékelés, az ügyfél egyéni igényeinek, lehetőségeinek és céljainak alapos megismerése, valamint a vizualitásra épülő együtt gondolkodás a siker titka.
Klienseim jellemzően munkaerő-piaci elköteleződés előtt álló, munkahelyi elakadásokkal küzdő, már dolgozó emberek, akik az első találkozásunkkor még csak azt érzik, hogy “valami nem stimmel”. Örömmel állok azok
rendelkezésére, akik a problémákba való belenyugvás helyett a megoldáshoz vezető utat, ezáltal a kiegyensúlyozottabb és tudatosabb életet választják.